A tolmács a történelemben

ungarisch dolmetscher budapest von für

A tolmácsolás kezdetei

A tolmácsolás ókori és középkori történetével viszonylag kevés tudományos munka foglalkozik, az egyik legfontosabb közülük egy 1956-ban Germersheimben megjelent kis kötet Thieme, Hermann és Glässer tollából. A kötet az ókori Egyiptomban, a klasszikus ókorban, a korai kereszténység idején, valamint a középkorban vizsgálja a tolmácsolás helyét és szerepét (Thieme & Hermann & Glässer 1956).

Bizonyíthatóan már az ókori Egyiptomban is alkalmaztak tolmácsokat. Az egyiptomiak az idegen népeket ugyan mind nyomorult barbároknak tekintették, az „ember” megjelölést csak saját népükre használták. Érintkezni azonban kénytelenek voltak foglyaikkal és vazallusaikkal is, és ehhez, mivel nyelvüket nem beszélték, segítségre szorultak. relevancia A tolmácsolásról szóló legrégibb történelmi bizonyítékok a piramisok korából származnak a dél-egyiptomi határvidékről, Elefantine tartományból. Ezen a területen az egyiptomiak uralkodtak a helyi núbiai lakosság felett, és a tolmácsok a közigazgatásban dolgoztak. Innen szervezték az egyiptomiak hosszú hónapokig tartó expedícióikat és hadjárataikat a Níluson felfelé, tolmácsokra ezek során is mindig szükség volt. Már az i.e. 3. évezredben, a Régi Birodalom 6. dinasztiája idején Elefantine grófjai büszkén viselték a „dragománok elöljárója” címet is, ami nem jelentett mást, mint a „tolmácsok vezetője”. Memphisben is éltek tolmácsok, akik a közigazgatásban dolgoztak. Egy férfi pl. a „tolmácsok elöljárója, a követségek vezetője, a fehér bika őrzője és uradalmi intéző” címet viselte. Feladata volt többek között a fáraó parancsainak és határozatainak közlése az idegen népek és törzsek követeivel. Jó példával szolgál erre egy tolmácsolási jelenetet ábrázoló dombormű, amelyet Haremhab király (i.e. 1333-1306) sírjában találtak.

wien ungarisch dolmetscher

Ingrid Kurz, aki gyakorló tolmácsként és tolmácsoláskutatóként is nagy nevet szerzett magának, részletesen megvizsgálta és leírta, mit is ábrázol ez a jelenet, hogyan értelmezhető ennek alapján a tolmács munkája és státusza a régi Egyiptomban. A tolmácsot a dombormű kétarcú alakként ábrázolja, aki alázattal fordul a király felé, míg lenéző, magabiztos módon tolmácsol a térden és hason csúszó meghódítottak felé.

Az ókori keleti kultúrák bizony aligha létezhettek több nyelven beszélő tisztviselők nélkül, hogyan tudták volna egyébként kormányozni és irányítani birodalmaikat a sumérok, asszírek, a babiloniak és a hettiták? Egészen biztos, hogy az ókori keleti birodalmak közötti kulturális, gazdasági és politikai kapcsolatok csak idegen nyelveken beszélő diplomaták segítségével voltak fenntarthatók.

A nyelvi közvetítés fajtái történelmi perspektívából

tolmács német budapest

Már a tolmácsolás fogalma az előbb említett kötet szerzőinek értelmezése szerint sokszor a fordítást is magában foglalja, a kötet a szóbeli nyelvi közvetítés perspektívája szempontjából fontos tendenciákat és tényeket állapít meg. Karl Thieme „A tolmácsolás jelentősége Európa történelmében” c. fejezetben a nyelvek különbözőségének négy prototípusát sorolja fel: (1) a szakrális nyelv, (2) a hivatalos nyelv, (3) az irodalmi nyelv, (4) a mindennapi érintkezés nyelve (Thieme 1956:12). A szakrális nyelven megjelenő szövegek a zsinagógákban, a mecsetekben vagy a templomokban hangzottak el ünnepélyes keretek között. Mivel a hallgatóság laikusokból állt, ezeket a szövegeket interpretálni, magyarázni, értelmezni kellett. Pál apostol mondja a korinthusiakhoz írott első levelében:

Hogy van hát Atyámfiai? Mikor egybegyűltök, mindeniteknek van zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése, magyarázata. Mindenek épülésre legyenek. Ha valaki nyelveken szól, kettő vagy legfeljebb három legyen, még pedig egymás után; és egy magyarázza meg. Ha pedig nincsen magyarázó, hallgasson a gyülekezetben; hanem magának szóljon és az Istennek.

(Pál ap. Kor.I. 14./26, 27, 28)

tolmács dolmetscher

Ha tehát nincs jelen magyarázó, értelmező, interpretáló személy, a szónok jobban teszi, ha hallgat, a kommunikáció ugyanis nélküle nem jöhet létre. Már említett székfoglaló előadásában Salevsky is bevonja vizsgálódásainak körébe az isteni üzenetek közvetítését, és kommunikációs szempontból párhuzamot von a tolmács és a próféta között (Salevsky 1997).

A hivatalos nyelv különbözik az egyszerű emberek beszédétől, így azt magyarázni, interpretálni kell számukra, pl. a megszálló hatalmak vagy a gyarmatosítók nyelvét a meghódítottak számára. Az irodalmi nyelven írt szövegeket át kell ültetni a másik nyelvi közösség számára, míg az érintkezés nyelvét „szabadon kell tolmácsolni” (Thieme 1956:12). vissza